Blog
A keleti szőnyeg eredete és történelme
A keleti szőnyeg vásárlása nem csupán egy esztétikus dekorációs elem beszerzését jelenti az otthonunk számára, hanem egy olyan hagyomány megőrzését is, amely az emberi történelem hajnaláig nyúlik vissza. A történészek és régészek régóta kutatják, hogy pontosan mikor és hol készültek az első szőnyegek. Egyes szakértők az ókori Egyiptomot tartják az első szőnyegkészítés szülőhelyének, míg mások Kínát vagy a Maja civilizációt említik. Egy másik nézőpont szerint ezek a különböző kultúrák egymástól függetlenül, de körülbelül egy időben kezdték el a szőnyegek előállítását. Bár fizikai kapcsolat nem volt közöttük, mindannyiukat ugyanaz az alapvető szükséglet motiválta: a kényelem és a meleg iránti vágy. Az első szőnyegek egyszerű használati tárgyak voltak, amelyek sokkal kényelmesebbnek bizonyultak, mint a nyers állatbőrök. Készítésük azonban más jellegű kihívásokat jelentett, hiszen a szövés művészete fejlettebb eszközöket és technikákat igényelt. Bár kezdetben az esztétikai szempontok másodlagosak lehettek, hamar felismerhetővé vált, hogy az emberek már több ezer évvel ezelőtt is törekedtek környezetük díszítésére. A barlangrajzok számtalan bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az ember ősidőktől fogva vágyott a művészi önkifejezésre és az esztétikai szépség megjelenítésére. Feltehetően az első díszített szőnyegek mintázata a barlangrajzok által inspirált jeleneteket tartalmazott, amelyek vadászati eseményeket, állatokat vagy éppen embereket ábrázoltak. Ezek az ábrázolások nem csupán a szőnyegek szépségét növelték, hanem a tulajdonosok életmódjáról és kultúrájáról is meséltek. Ez a díszítőkészség és kézműves hagyomány azóta is meghatározza a keleti szőnyegek karakterét, amelyek nemcsak funkcionális tárgyak, hanem a művészet és történelem különleges darabjai is. Ma, amikor keleti szőnyeget választunk, tulajdonképpen egy olyan tárgyat vásárolunk, amely magában hordozza a múlt kézműves hagyományait, miközben a jelen kor esztétikai igényeinek is megfelel. Ez a különleges kombináció teszi a keleti szőnyegeket időtlen értékűvé és keresetté világszerte.
Keleti szőnyegek története
A keleti szőnyegek története messzire nyúlik vissza, és számos irodalmi, valamint történelmi forrásban találhatunk utalásokat rájuk. Az egyik legrégebbi említésük az Ószövetségben szerepel, de a klasszikus görög irodalomban is fontos szerepet kaptak. Homérosz Iliásza vagy Aiszkhülosz színdarabjai szintén beszámolnak ezekről a lenyűgöző kézműves termékekről. Például Aiszkhülosz művében Klütaimnésztra, Agamemnón felesége, díszes szőnyeget terít férje elé, amikor az hazatér a háborúból. Bár Agamemnón először ellenkezik, mondván, hogy az efféle luxus csak isteneket illet, végül mégis rálép a gazdagon díszített szövetre. Az ilyen szövegrészletek arra utalnak, hogy már Krisztus előtti 500 körül is rendkívül értékes és megbecsült tárgyak voltak a szőnyegek.
„Mily fényűzés, s mekkora most az én szégyenem. Ha e kinccsel, ezüsttel felérő szőttest tönkreteszem."
Az eddig ismert legrégibb, teljes egészében fennmaradt szőnyeg a híres Pazirik szőnyeg, amelyet az Altaj-hegységben, Szibériában találtak. Ez az egyedülálló műtárgy egy szkíta hercegnő sírjából került elő, ahol gyapjúból és teveszőrből készült alapra csomózva őrizték meg az időnek. Az ókori előkelők szokása volt, hogy sírjukba mindent magukkal vittek, amire a túlvilági életük során szükségük lehetett, így ez a szőnyeg is egy sírlelet része volt. A sírt azonban később kifosztották, viszont a szőnyeget valamilyen okból hátrahagyták. Ez a rablás paradox módon hozzájárult a szőnyeg megőrzéséhez, mivel a sírba szivárgó víz megfagyott, és konzerválta a textíliát, amely így egészen 1947-ig érintetlen maradt, amikor szovjet régészek feltárták.
A Pazirik szőnyeg lenyűgöző részletessége és kifinomultsága arra utal, hogy a szőnyegszövés művészete már jóval korábban kialakult, mint annak készítési ideje. Bár a Pazirik szőnyeg a legkorábbi ismert, keleti szőnyeg, kisebb töredék szőnyegek más területekről is előkerültek, főként a Közel- és Közép-Keletről. Ezek a darabok azt bizonyítják, hogy a szőnyegkészítés hosszú múltra tekint vissza, de mivel a legtöbb szőnyeg gyapjúból készült, sok közülük nem élte túl az évszázadok pusztításait.
Egy másik figyelemre méltó lelet Egyiptomból származik, ahol lenből készült textileket találtak Ká sírjában. Ezek az anyagok, amelyeket valószínűleg ágytakaróként használtak, Krisztus előtt 1500 körül keletkeztek, így körülbelül ezer évvel előzik meg a Pazirik szőnyeget. Az ókori Egyiptom mellett több keleti és közép-keleti kultúra is gazdag textilhagyományokkal rendelkezett. A kopt keresztények például a VI. és IX. század között készítettek szőnyegeket, amelyek Egyiptom és Núbia területéről kerültek elő.
A középkorban a török szőnyegkészítés kiemelkedő szerepet játszott. A Szeldzsukok a XII. és XIV. század között készítettek mesteri darabokat, amelyek az iszlám művészeti hagyományok részét képezik. Ezzel párhuzamosan a Mórok is híresek voltak szőnyegszövésükről, különösen a XIV. és XV. században Spanyolországban készült darabok váltak ismertté. Az iszlám kultúrához kötődő szőnyegek a finom kidolgozottságuk és bonyolult mintázatuk révén tovább gazdagították a keleti szőnyegkészítés örökségét.
Bár a Szafavida-dinasztia (XVI. század) előtti időkből teljes keleti szőnyeg nem maradt fenn, a korábbi időszakok töredékei is bepillantást engednek a szőnyegszövés hosszú és gazdag történetébe. Ezek az ősi szőnyegek a kézművesség időtlen szépségét és kultúrtörténeti jelentőségét hordozzák, miközben az emberiség esztétikai törekvéseinek tanúbizonyságai.
A legismertebb történelmi keleti szőnyeg
A történelmi keleti szőnyegek közül az egyik legismertebb az Ardebil szőnyeg, amely ma a londoni Victoria and Albert Múzeumban található. Ez a műtárgy különleges történettel bír: 1873-ban érkezett Angliába, miután két, szinte teljesen elhasználódott szőnyegpár egyik darabját kiválasztották restaurálásra. A másik szőnyeget szándékosan feláldozták annak érdekében, hogy a kiválasztott darabot helyreállíthassák. A restauráció hatalmas költségeit még a múzeum sem tudta önállóan fedezni, ezért nemzetközi közadakozást szerveztek. Az összegyűlt pénz lehetővé tette a restaurálást, amelynek eredménye a ma is látható, impozáns méretű, több mint 10 méter hosszú és 7 méter széles szőnyeg.
Az Ardebil szőnyeg egyedülállóságát nemcsak mérete, hanem egy felirat is fokozza, amely a készítő nevét és egy verset tartalmaz:
„A világban egyetlen menedékem a te otthonod. Nem véd más engem, csak a te ajtód.
Kasháni Maksud házi rabszolga munkája a 946. évből.”
Az évszám a Gergely-naptár szerint 1539-40 körülire tehető, Tahmasp Sah uralkodásának idejére, aki híres támogatója volt a szőnyegszövés művészetének. A másik Ardebil szőnyeg darabjai ifj. Paul Gettynek köszönhetően a Los Angeles-i múzeum gyűjteményében kaptak helyet.
Nem minden történelmi szőnyeg maradt fenn az utókor számára. Egyik legismertebb, csak legendákból ismert darab a Huszran tavasz-szőnyeg. Az óriási szőnyeget I. Huszran perzsa király rendelte meg uralkodása alatt (531-579). A monumentális műalkotás, amely több mint 100 méter hosszú és 300 méter széles lehetett, egy gyönyörű kertet ábrázolt. A száraz éghajlatú Perzsiában a kertek különleges jelentőséggel bírtak, így a szőnyeg is ezek gazdagságát tükrözte: drágakövekkel kirakott virágok, gyümölcsök és aranyfonálból készült mintázatok díszítették. A legenda szerint a király kedvére sétálgathatott rajta, gyönyörködve a mestermunka részleteiben.
A tavasz-szőnyeg sajnos nem maradt fenn. A Szászánida birodalmat 641-ben elfoglalták az arab hódítók, és a palota legnagyobb kincseinek egyikét, a tavasz-szőnyeget, feldarabolták és zsákmányként széthordták. Ez a sors különösen fájdalmas a keleti szőnyegek rajongói számára, hiszen a tavasz-szőnyeg művészeti és történeti értéke felbecsülhetetlen volt.
A keleti szőnyegszövés mestersége azonban már jóval az iszlám kultúra hajnalán is virágzott. A VII. század környékére a szőnyegkészítés legalább 2000 éves hagyományként élt a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. Az iszlám térhódításával ez a művészeti ág új lendületet kapott, mivel az egyesített birodalomban a harcias törzsek energiáját a társadalmi fejlődésre és a művészetek támogatására fordították. Az uralkodói udvarokban a szőnyegszövés művészete különösen nagy megbecsülést élvezett, és a korszak keleti szőnyegei ma is a mesterség csúcsának számítanak.
A Keleti szőnyegszövés
A XII-XIII. században a Közép-Ázsiából származó szeldzsukok hatalomra kerülésével az iszlám művészet új aranykorszaka kezdődött. A szeldzsuk uralkodók bőkezű támogatásának köszönhetően a művészetek, köztük a szőnyegszövés is, rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Perzsiában, ahol a szőnyegkészítés mindig is jelentős hagyománnyal bírt, a korábbi egyszerű geometrikus minták helyét fokozatosan átvették a bonyolultabb, növényi motívumok. Egyik legkedveltebb díszítőelemükké vált a központi medalion, amely nemcsak a szőnyegeken, hanem az iszlám szent könyv, a Korán illusztrációin is gyakori motívum volt.
A szőnyegkészítés művészete azonban nem csupán a szőnyegekre korlátozódott. A száraz, terméketlen tájakon élő nomád népek életében a gazdag színek és díszes minták különleges szerepet játszottak. A nomád közösségek igyekeztek mindennapjaik tárgyait, például a nagy tárolótáskákat, amelyek „konyhabútorokként” funkcionáltak, valamint a lovakat és tevéket borító takarókat is szépen kidolgozott, szövött vagy csomózott textilekből készíteni. Ezek a tárgyak nemcsak esztétikai, hanem gyakorlati és kulturális értékkel is bírtak, hiszen a nomád életmód könnyű mozgékonyságot követelt meg, így a textilek egyszerre szolgáltak használati tárgyként és díszítőelemként.
A szőnyegek azonban nemcsak a szépségük miatt voltak értékesek, hanem gyakran anyagi biztonságot is jelentettek tulajdonosaik számára. Mind a városlakók, mind a nomádok számára a szőnyegek fontos szerepet töltöttek be: egyrészt a mindennapi élet kényelmét szolgálták, másrészt pedig értéktárgyként funkcionáltak, amelyeket szükség esetén el lehetett adni a bazárban.
Az európai szőnyegkereskedelem valószínűleg a XI. században, az első keresztes hadjáratok visszatérése után indult meg. Mire a XIV. század elérkezett, a keleti szőnyegek már széles körben elterjedtek Európában, és a művészetben is fontos szerepet kaptak. Az itáliai festők, például, szívesen ábrázolták alkotásaikon a gazdagon díszített keleti szőnyegeket, amelyek a korszak elitjének státuszszimbólumaivá váltak. Nem ritkán a legelőkelőbb személyiségeket, például I. Erzsébet királynőt, keleti szőnyegekkel gazdagon díszített háttér előtt festették meg.
Bizonyos szőnyegek annyira ikonikusak lettek, hogy festők neveihez kötődtek. Az úgynevezett Holbein-szőnyegeket például az ismert udvari festőről, Hans Holbeinről nevezték el, akinek művein gyakran láthatók ezek a mintázatok. Egy másik, hasonlóan híres szőnyegtípus a Lotto-szőnyeg, amely a XVI. századi olasz festőről, Lorenzo Lottóról kapta a nevét, akinek képein szintén gyakran feltűnnek ezek a szőnyegek.
Keleti szőnyeg fejlődése
A XIV. és XVII. század között a Szafavida-dinasztia uralkodása alatt a keleti szőnyegek művészete példátlan fejlődésen ment keresztül. Ez az időszak az udvari művészek és festők alkotói szabadságának köszönhetően a szőnyegszövés csúcspontját jelentette. Az ő terveik alapján készült szőnyegek, amelyek lenyűgöző bonyolultságú mintázatokkal büszkélkedhettek, nemcsak Perzsiában, hanem egész Európában is keresettek lettek. A perzsa szőnyegek kifinomult motívumai és gazdag színei nagy hatást gyakoroltak a korabeli európai arisztokráciára, különösen Franciaországban, ahol a luxustárgyak iránti kereslet jelentős gazdasági hatásokat is kiváltott.
Henrik francia király felismerte, hogy az importált keleti szőnyegek drága volta negatív hatással van az ország gazdaságára, ezért a hazai szőnyeggyártás fellendítése érdekében több műhely létrehozását szorgalmazta. Ezek közül az egyik legjelentősebb Chaillot-ban működött, ahol a Savonnerie szőnyegek készültek. Ezek a darabok a keleti hagyományokat ötvözték az európai barokk stílus elemeivel, és kiváló minőségük miatt hamarosan a királyi család kedvenceivé váltak. Annyira különlegesnek számítottak, hogy IV. Henrik elrendelte, hogy csak a királyi udvar számára készülhessenek ilyen szőnyegek. Bár ez nem oldotta meg teljesen a keleti importok visszaszorításának problémáját, a Savonnerie szőnyegek ikonikus helyet foglaltak el az európai művészettörténetben.
A keleti szőnyegek népszerűsége idővel csökkent, különösen a neoklasszikus stílus térnyerésével, de a 19. század végén ismét divatba jöttek. A viktoriánus korszak utazóközönsége lenyűgözve figyelte a keleti szőnyegek gazdag szín- és formavilágát, amelyek tökéletesen illeszkedtek a kor ízléséhez. Az európai megrendelők gyakran egyedi igényeket támasztottak: családi címereket vagy nemzeti szimbólumokat kértek a szőnyegek díszítésére. Az ilyen személyre szabott alkotások az európai arisztokrácia palotáiban és vidéki kastélyaiban lettek elhelyezve, hatalmas összegeket emésztve fel.
A keleti szőnyegek történetében a 19. század vége fordulópontot jelentett. A növekvő kereslet kielégítése érdekében a szőnyegkészítők kénytelenek voltak felgyorsítani a termelést, ami a minőség romlásához vezetett. A szintetikus festékek, például az anilinfestékek bevezetése jelentős változást hozott. Bár ezek a festékek kezdetben ragyogó színeik miatt népszerűek voltak, hamar kiderült, hogy hajlamosak fakulni, ami hosszú távon rontotta a szőnyegek esztétikai értékét. A perzsa kormányzat különböző szankciókkal próbálta megakadályozni használatukat, de ezek az erőfeszítések nem jártak teljes sikerrel.
Ennek ellenére számos szőnyegkészítő műhely ragaszkodott a hagyományos technikákhoz. A Csahár Mahall völgyben működő bakhtiári mesterek például csak a legjobb minőségű alapanyagokat használták, és elutasították a szintetikus festékek alkalmazását. Az ő munkáik a hagyományos szőnyegkészítés kiemelkedő példái maradtak.
A perzsa szőnyegkészítés történelmi jelentősége ellenére az országban csak kevés korai szőnyeg maradt fenn. A legtöbbet a 19. század végén nyugatra exportálták, vagy a mecsetekben őrizték őket, ahonnan később kereskedők vásárolták fel. A 20. század elején azonban számos album jelent meg híres keleti szőnyegek színes reprodukcióival, amelyek újra inspirációt adtak a perzsa szövőmesterek számára. Ez a korszak a keleti szőnyegszövés és kereskedelem újjászületésének időszakát jelentette, amely a mai napig meghatározza e művészeti ág helyét a világban.